Berkesi-Benedek Edina

Berkesi-Benedek Edina

vagyok

Life és mindfulness coach, Access Bars kezelő és facilitátor, doTERRA wellness tanácsadó és mentor.

Szokták mondani, az ember csak akkor változtat amikor már nagyon „szorít a cipő”. Hogy ez a pillanat kinél mikor érkezik el, illetve mi a kiváltó ok, egyénenként változó.

Tettem már néhány nagyobb lépést életemben, annyit azonban egyik esetben sem halogattam, mint a karrierváltásomban, annak ellenére, hogy kristálytisztán hallottam mit mond a belső hangom. Meditációkban és az élet mindennapi szituációiban is sok jelet és visszaigazolást kaptam, hogy eljött az idő a változtatásra.

25 év bankszakmában töltött idő után végül mertem beleugrani a „semmibe”, a teljes bizonytalanságba, ahol az ember tele van kétségekkel, félelmekkel, a tudattalanból pedig olyan aspektusok és hitrendszerek kerülnek elő, amelyek ismeretlenek és kicsit sem megnyugtatóak. Sőt! Önismereti szempontból viszont új lehetőségek széles tárházát nyitják meg számomra, hogy még közelebb tudjak kerülni önmagamhoz.

Már tinédzserként is foglalkoztattak a ”Ki vagyok?”, ”Honnét jöttem?”, ”Mi a létezés értelme?”, ”Mi a lélek?”, ”Mi a tudatos és tudattalan és hogyan működik?”, „Mi a megvilágosodás?” kérdések. Az elmúlt 15 évem viszont szenvedélyesen az ezekre a kérdésekre keresett válaszokról szólt. Hol a tudományos megközelítés, hol pedig a misztikus és spirituális irány volt fókuszban. Ezen témákban minden is érdekelt. A különböző filozófiák és tanítások, ősi hagyományok, a rengeteg könyv, előadások, tanfolyamok, szertartások, elvonulások és a tanult technikák alkalmazása, valamint életem változatos tapasztalásai által próbáltam jobban megismerni „önmagam” és igyekeztem megérteni a tapasztalásaim mögött rejlő mélyebb okokat és összefüggéseket.

Igazából egy üzleti tárgyalás után kapott felettesi visszajelzés ébresztett rá arra, hogy a munkámban az emberi kapcsolódások jelentették az értéket és nem a megkötött üzletek száma, sikeressége. Az ügyfeleimmel sok esetben mély beszélgetéseim voltak, nem feltétlenül az üzletről. Ez a felismerés hozta magával a kérdést, mit keresek én az üzleti világban? Ezt követően egyre gyakrabban jöttek a mélypontok, a kiégés tünetei és folyamatosan ott motoszkált bennem az életfeladat kérdésköre.

Miként kerültem a coaching iskolába? Mondhatnám, hogy véletlen, de nem hiszek a véletlenekben. Én is sok „nehézséggel” néztem már szembe életem folyamán, de ez a képzés indította el a valódi, mély transzformációmat, itt éltem meg életem első igazi komfortzónán kívüli időszakát.

Mikor sok évvel ezelőtt kézhez kaptam a csillagbölcselet elemzésem, csak szavak szintjén értettem a benne leírtakat. Be is tettem egy fiók aljára, ahol több évig szunyókált, majd a mindfulness coach képzés záródolgozatát írva jött a gondolat, hogy itt az idő újra elővenni. Meghatódva olvastam minden sorát, a papírra nyomtatott szavak életre keltek, érzésekké váltak bennem, táncot járt a lelkem.

„Hold a Nyilas csillagképben – E mögött a csillagkép mögött a legerősebb a fény! Ebben a csillagképben található egy hatalmas csillagbölcső, ahol csillagok ezrei születnek, vagyis itt születik a Fény. Ezt a Fény-üzenetet Te képes vagy a lelkedből előhívni, azaz lelki szinten tudod alkalmazni a Tejút erőket. Ha mélyen magadba, belülre figyelsz, akkor rá tudsz hangolódni a Tejút fényesen ragyogó sávjára, és hagyhatod, hogy megszólítson a csend. Te a Fénynemző erőket a lelkedből tudod előhívni…. neked dolgod is lehatolni minden feketeségbe, sötétségbe, nem csak a saját, de mások lelkének mélyére, és oda el kell vinned a Tejút ragyogó fényét.”

Fenti sorokban minden benne van, ami a coaching üléseken létre tud jönni:

Az az „éntelen” állapot, amikor éberen jelen vagyunk a pillanatban, megítélés nélkül elfogadjuk azt, ami van, és engedjük, hogy megnyilvánuljon bennünk és általunk az, ami megnyilvánulni akar.

Ha úgy érzed szívesen kapcsolódnál velem és hozzájárulás lehetek az életedhez, ismerjük meg egymást.

Várlak szeretettel

Edina